„…hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak.” (Lukács 4:18)

Képzelj el egy nagy német juhászkutyát odaláncolva egy cölöphöz. Az, ami a kutya láncát annyira kegyetlenné teszi, nem más, mint az a vágy, hogy szeretne szabad lenni. Láttál már erre példát máshol is? Emberek, akik mozgatórugóként ösztönözhetnének és bátoríthanának másokat, önsajnálkozókká és siránkozókká válnak, mert megbocsátani nem tudó szívük odaláncolja őket a múlthoz.

Csupán egy egyszerű lánc a nyak körül, de az egész testet mozgásképtelenné teszi. Ez így működik! A megbocsátani nem tudás olyan, mint egy lánc a lehetőségek nyaka körül, ami kifolytja életedből a szabadságot és az örömöt; sőt, ami miatt még a siker édes íze is megkeseredik a szádban.

Lehet, hogy azt mondod: „Én soha nem bocsátok meg neki. Jöjjön először ide ő, és ismerje be, hogy mit tett, és kérjen bocsánatot.” Mi van akkor, ha ez sose történik meg? Miért kell a te boldogságodnak azon múlnia, hogy mások milyen lelkiismeretesen tesznek különbséget a jó és a rossz között – pláne, ha nem is gyakorolják benne magukat? Túl sok erőd megy el erre! Jézus azt mondja: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson…” (János 10:10).

Jegyezd meg: ő egy tolvaj! És az ablak, amint keresztül bejön, nem más, mint az engesztelhetetlenség. Te vagy az egyetlen, aki becsukhatod ezt az ablakot. Amikor ráébredsz és felismered, hogy már eddig is mennyire meglopott, könnyen megharagszol magadra. Amikor Jézus a kereszten volt, legyőzte az ellenséget azáltal, hogy megtagadta a bosszúvágyat és a haragot.

Gondold csak meg! Így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lukács 23:34). Egyszerre csak – amint kimondta ezeket a szavakat – egy teljesen más birodalomba lépett át. Ugyanez veled is megtörténhet!