„Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!” (Kolossé 3:24)

Miután Michelangelo éveket töltött Rómában életnagyságú szobrokon dolgozva, Firenzébe ment, ahol hozzájutott egy kolosszális szobornak való carrarai márványtömbhöz. Heteken belül aláírt egy megállapodást, miszerint megalkotja Dávidot, amely leghíresebb mesterművei egyike. Kezében a szerződéssel olyan szenvedéllyel kezdett el dolgozni, hogy gyakran ruhában aludt, sajnálva az átöltözésre való időt is. Hiba nélkül és precízen mérte ki a márványt, hogy lássa, milyen alakot hozhat ki belőle. Százával készítette a vázlatokat és részletes rajzokat különböző modellek lehetséges testtartásairól. Ötleteit viaszból tesztelte kicsiben, s csak amikor elégedett volt, vette elő a vésőt és a kapalácsot.

Ugyanilyen intenzitással kezdett bele a Sixtus-kápolna mennyezetének díszítéséhez. Kényelmetlen szögekben, kemény deszkákon feküdt, a boltozat alatt fullasztó levegőt szívott, begyullad a szeme, és bőrét irritálta a gipszpor. Négy évig szó szerint izzasztó fizikai gyötrelme volt, miközben dolgozott, de nézd meg, mit alkotott!

Ha nem szenvedéllyel teszed, amit csinálsz, keress valamit, amit így végezhetsz! Ne csak pénzt keress, légy hatással másokra! A lényeg legyen a célod, ne a túlélés! Figyelj: „Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok” (Kolossé 3:23 EFO).
 
Imádkozz így:

Uram, segíts, hogy felfedezzem, mi az a szenvedély, melyet te ültettél el a szívemben, és add, hogy valóban helye legyen ott! Segíts, hogy fejleszteni tudjam mindazt, amiről tudom, hogy erre születtem! Mutasd meg világosan, Uram, mire tudom fordítani energiáimat úgy, hogy maradandót alkossak a te országodban! Amikor ezt felismerem, segíts, hadd legyek eltökélt, hadd tudjak összpontosítani, és hadd adjam bele magam teljesen, hogy felismerjem az ajándékot, melyre teremtettél!