„Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.” (János 11:11)

Mit mondasz azoknak, akiknek a halál miatt összetört a szíve, akik tele vannak haraggal és kérdésekkel? Mondd el nekik Lázár történetét, akit Jézus feltámasztott a halottak közül! Mondd el nekik, hogy:

1. Jézus megengedi, hogy kérdéseket tegyünk fel. Márta tulajdonképpen azt kérdezte: „Uram, hol voltál, amikor szükségünk volt rád?” Megharagudott rá Jézus? Nem. Ilyen pillanatokban olyan dolgokat tudhatunk meg magunkról, amikről korábban fogalmunk se volt. Bánatunkban rájövünk: „…nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22–23).
2. Jézus megmutatja, hogyan gyászoljunk. Jézus sírt. Nem azért, mert gyenge volt, hanem mert példát mutatott. Ha visszafojtod az érzéseidet, akkor élve temeted el őket, és majd fel fognak támadni, hogy fájdalmat okozzanak. A felépüléshez hozzátartozik a) mélyen átérezni; b) őszintén kezelni; c) utat adni a gyógyulásnak. Menekülsz a fájdalom elől? Próbálod gyorsan felcserélni valami más érzéssel? Nem ez Isten útja. Ő azt mondja: „…sírni és jajgatni fogtok… de szomorúságotok örömre fordul…” (János 16:20).
3. Jézus reményt ad nekünk. Figyelj: „Lázár… elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem”. Tudod, milyen érzés egy kiadós alvás után ébredni? Nos, ha megszorzod ezt az érzést végtelennel, még akkor sem érsz a közelébe. Az itteni „Jó éjszakát!” ott azt jelenti: „Jó reggelt!” Jézus azt mondta: „…meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók…” (Lukács 20:36). Hűha! A „feltámasztási vállalkozó” minden temetkezési vállalkozót kivon a forgalomból. Hát nem csodálatos?

Imádkozz így: 

Köszönöm, Uram, hogy nem ítéled el, ha feldúlt vagyok vagy kimutatom érzéseimet, hiszen ezeket te teremtetted belém. Köszönöm, hogy gyászomban is ott vagy mellettem, sőt végigjárod velem. Köszönöm, hogy imádságban kifejezhetem neked, hogyan érzek, és te sosem ítélsz el emiatt. Ámen!