„Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.” (Zsoltárok 27:10)

A halál vagy egy válás elragadta tőled szülődet? Még mindig az elveszett ölelések és csalódott születésnapok miatt bánkódsz? Az ilyen veszteségek ahhoz vezethetnek, hogy egy életen át keresed önmagad. Ha úgy nősz fel, hogy folyton a veszekedéseket hallgatod, és sosem látsz szeretetet, könnyen azt gondolhatod, hogy ez a normális, és később benned is felmerül majd a kérdés: „Hogyan viselkedjek szülőként? Miért érzem magam még mindig elveszett gyermeknek?” Dávid azt mondta: „Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem” (Zsoltárok 27:10).

Milyen csodálatos! Isten meg tud tartani és begyógyíthatja sebeidet. Amikor fájdalmak gyötörnek, ő leültet a kanapéjára, és a te „Csodálatos Tanácsosod” lesz (Ézsaiás 9:6). Amikor árvának érzed magad, a te „Örökkévaló Atyád” tud lenni, aki nem hagyja el gyermekeit, bármi is történjen. Vele mindig biztonságban és védve vagy, mert ezt teszik a szerető apák. A gyermeke vagy, ami azt jelenti: ha valami fontos neked, az számára is fontos. Sőt, olyan embereket is képes az életedbe küldeni, akik azzá az apává, anyává, testvérré (bárkivé) lehetnek, aki addig hiányzott. Isten családot ad a magányosoknak (ld. Zsoltárok 68:6).

Ne a veszteségeidre koncentrálj, mert nem fogod észrevenni az ő munkáját, vagy azokat, akiket neked küld, hogy jobbá tegye az életedet.