Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent mi intézzünk? Három okból:

1) Félünk, hogy mások nem végzik el a munkát olyan jól, ahogy mi tennénk – de így hogyan fogják megtanulni?

2) Félünk, hogy túlszárnyalnak minket. A Biblia arra figyelmeztet: „legyetek… a tiszteletadásban egymást megelőzők (Róma 12:10)”.

3) Azt gondoljuk, Isten elvárja tőlünk, hogy mindent mi végezzünk el.

Mózesnek azt mondta az apósa: „Most azért hallgass a szavamra; hadd adjak tanácsot neked… Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé… De válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat…, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. Ők tegyenek majd igazságot a nép között minden időben: minden nagyobb ügyet vigyenek eléd, de minden kisebb ügyben tegyenek ők igazságot! Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére” (2Mózes 18:19–23).

Mérd hát fel, hogy mi az, amit csak te tudsz megtenni, és ruházd át mindazt, amit mások is képesek elvégezni! Ha a feladat túl nagy számodra, tekintsd ezt Istentől érkező jelnek, melyben azt mondja: „Ne próbáld egyedül!” Ez nem azt jelenti, hogy zúdítsd a munkát bárki nyakába. Ha hozzá nem értő személyre bízod, abból katasztrófa lesz.

1) Meg kell találnod a megfelelő személyt!

2) Képességeihez illő munkát kell rábíznod!

3) Bíznod kell benne, hogy jól fogja csinálni!

Cselekedj így, és megláthatod sikered gyümölcsét!

 

Imádkozz így:

Uram, segíts, kérlek, hogy tudjam, mikor kell delegálnom a feladatokat! Segíts, hogy felismerjem és értékeljem az ajándékokat, amelyeket másoknak adtál, és hogy segíthessek nekik félelem nélkül használni azokat! Adj bölcsességet, hogy úgy tudjam tanítani, mentorálni és kiküldeni az embereket, ahogyan te a tanítványokat, és hogy rád tudjam bízni, milyen eredménnyel járnak majd!