
„A lány mindennap gyalog ment be és jött haza az iskolából. Egyik nap az idő nem volt valami jó, de ő mégis gyalog indult el az iskolába. Ahogy telt a délután, egyre jobban fújt a szél, dörgött és villámlott. A kislány anyukája aggódott, hogy lánya félni fog hazafelé jövet. Attól félt, a viharban a kislánynak baja esik. Az iszonyú dörgés után, mint egy lángoló kard, villám cikázott át az égen.
Az anyuka gyorsan beült a kocsijába, és elindult az iskola felé vezető úton. Nemsokára meglátta kislányát gyalogolni, aki minden villámlásnál megállt és mosolyogva felnézett az égre. Villámlás villámlást követett, a kislány pedig minden egyes alkalommal felnézett és mosolygott. Mikor az anyuka mellé ért a kocsijával, lehúzta az ablakot és megkérdezte tőle:
– Mit csinálsz? Miért állsz meg mindig?
A kislány így válaszolt:
– Igyekszem jól kinézni. Isten fényképeket készít rólam.”
A gyerekektől rengeteget lehet tanulni, a hála vonatkozásában is:
Őszinte érzelemkifejezés. Egy gyerek még nem leplezi, ha szomorú; nem akar másnak látszani, mint aki; és nem aszerint viselkedik, hogy mit gondolnak mások. Ez a hálakifejezés terén is igaz. Gondoljunk csak a gyermekre, aki karácsonyra a hőn áhított játékot kapja ajándékba! Egyből a szülei nyakába ugrik, ujjong, tapsol, sikolt örömében, annyira hálás. Ha egy szülő boldog ettől a reakciótól, akkor vajon Isten ne lenne az? Fejezd ki a háládat Isten felé bátran és leplezetlenül!
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni…”
Isten hangjának felismeréséhez a kulcsot ezek a szavak adják…
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni…”
Isten hangjának felismeréséhez a kulcsot ezek a szavak adják…