„Nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?” (Róma 2:4)

Amikor rossz úton találod magad, a bűnbánat lehetővé teszi, hogy megfordulj, és visszatérj a helyes irányba. Micsoda áldás! Nos, a megtérés nem Isten az iránti vágyát növeli, hogy veled legyen, hanem a te arra való képességedet, hogy vele légy. Néha úgy gondoljuk, azért kell bűnbánatot tartanunk, mert Isten haragszik ránk, és időre van szüksége ahhoz, hogy lehiggadjon. Vagy úgy tekintünk a bűnbánatra, mint az önostorozás egy módjára annak érdekében, hogy Isten kevésbé legyen szigorú velünk. Ez nem bűnbánat, hanem alacsony önbecsülés Ez nem bűnbánat, hanem önbizalomhiány. Ez nem a bűnbánat jele, hanem az önértékelés hiánya. Az önbecsülés hiánya miatt azt hiszed, olyan csekély értékű vagy, hogy a reakciód nem számít. A bűnbánat viszont megérteti veled, hogy éppen azért, mert olyan sokat érsz Istennek, fontos a reakciód.

Pál azt mondja: „Isten jósága megtérésre ösztönöz”; ha szereted Istent, akkor nem attól félsz, hogy bántani fog téged, hanem attól, nehogy a tetteid bántsák meg őt.

Dávid házasságtörést követett el Úriás feleségével, majd meggyilkoltatta a férjet, és csaknem egy évig nem tartott bűnbánatot. Elméjét arra kellett kényszerítenie, hogy ne is gondoljon a történtekre. Micsoda nyomorúságos élet ez! Bűnbánó imájában végül azt mondta: „vétkem mindig előttem van” (Zsoltárok 51:5). Aztán így kiáltott: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. (…) Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (…) Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen” (Zsoltárok 51:9,12,14). Isten megbocsátott és tiszta lapot adott neki, Dávid Izráel legnagyobb királya lett. A bűnbánat ugyanis nem Isten javát szolgálja, hanem a tiédet!