Krízishelyzetben könnyen elveszítjük a perspektívát. Ez történt Jézus tanítványaival az emmausi úton. Jézus halála miatt csüggedten, újra és újra végigmentek magukban a történteken. Tűnődésük és kétségeik közepette feltűnt Jézus és csatlakozott hozzájuk az útjukon. De ők nem tudták felismerni, hogy Ő az (ld. Lukács 24:15–16). Ha levesszük tekintetünket Jézusról, akkor kétségbeesünk dolgok miatt.

Dr. Michael Youssef azt mondja: „Ha nagy krízisekkel kell szembenéznem… hajlamos vagyok arra, hogy olyan valakivé legyek, akinek a látása elhomályosul… az érzékelésem bezárul… a gondolkodásom egyoldalú… és gyakran még azt az embert is kirekesztem, aki segíteni tudna… éppen úgy, mint az a két tanítvány… látásuk éppen afelé a személy felé homályosult el, aki velük sétált és velük beszélgetett. Akinek a halálát gyászolták, élt… de ők nem vették észre, mert nem a helyes dologra összpontosítottak.”

Viszont minden megváltozott abban a pillanatban, amikor felismerték. „Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.” (Lukács 24:33–35)

Figyeld meg ezeket a szavakat: „még abban az órában”! A félelemből rögtön bátorság, a fájdalomból öröm és a kétségbeesésből reménység lett. Nem számít, hogy milyen rossz dolgok történnek, amikor tekinteted Jézusra szegezed, ő reménnyel tölti el a szívedet.

Ezért írja Pál: „és kérem, hogy… világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket” (Efezus 1:17–18).

Imádság:

Köszönöm, Jézus, hogy elküldted a Szentlelket, hogy vezessen utamon! Kérlek, töltsd be most a szívemet, és segíts, hogy úgy lássam a helyzetemet, ahogy te látod. Adj nekem mennyei perspektívát! Köszönöm, hogy hűséges vagy hozzám, és reménységgel nézhetek a jövő felé! Ámen!