Az elmúlt napokban olvashattál arról, hogy a félelemmel folyamatosan dolgunk van, mert míg élünk, sosem szűnik meg teljesen. Azt is megtudhattad, milyen fontos félelem ellenére cselekedni. Ma egy újabb életformáló igazságról lesz szó:

4) A félelem valamitől mindig rosszabb, mint maga az a bizonyos dolog.

Alice háztartásbeli volt, és harminc éven át volt Richard, egy üzletember felesége. Mivel mindig mindent a férje intézett, Alice sosem tanult meg kockázatot vállalni. Ennek eredményeként legnagyobb félelme az volt, hogy mi lesz, ha egyedül marad. Ismerősen hangzik? Gyakran mondogatta barátainak: „Remélem, előbb halok meg, mint Richard, mert egyedül nem boldogulnék a dolgokkal.”

Alice mégis abba a helyzetbe került, hogy neki kellett gondoskodnia férjéről, amikor Richardot agyvérzés érte. Most minden döntést a feleségnek kellett meghoznia. Ez eleinte idegőrlő volt, Alice rettegett! Ám miután felvállalta, hogy most ő felelős személy, érdekes felfedezést tett: a biztonságunk nem azon múlik, hogy mivel rendelkezünk, hanem azon, hogyan kezeljük a dolgokat! Rájött, hogy sokkal könnyebb szembenézni félelmeivel, mint éveken át gyámoltalan eltartottként élni, aki mindenre alkalmatlannak érzi magát.

Félelmeinkkel szembenézni mindig könnyebb, mint tehetetlenségben élni!

Ha engedjük, hogy a félelem visszatartson a cselekvéstől, akkor rettegve és gyámoltalanul fogunk élni, ami százszor rosszabb, mint ha szembenéznénk a félelmeinkkel, és túllépnénk rajtuk!

A Teremtés könyvében „az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el” (1Mózes 3:9–10). Azóta is bujkálunk mindannyian. Azt kérded, mi elől bujkálunk? Követelőző főnökök, leuraló házastársak, sértődős munkatársak, akaratos gyerekek elől. A lista végtelen. Elbújunk erőltetett mosolyok mögé, nyájas szavak mögé, melyekben nem hiszünk, udvarias szokások mögé, melyeket gyűlölünk. Vagy ami még rosszabb: olyan dolgok mögé, melyekben tényleg hiszünk, de nem merünk kimondani, mert félünk attól, mit gondolnak majd az emberek. Félünk a konfliktusokkal járó fájdalomtól, nem is említve az érzelmi energiát, amit majd be kell fektetnünk a romeltakarításba.

Minden alkalommal, amikor a félelem rávesz, hogy hallgatással elkerüljük a konfliktust, valami sokkal fontosabb fog kimaradni az életünkből: a bensőséges kapcsolat és a becsületesség. Például azok a dolgozók, akik nem mernek szólni, nehogy felkavarják az állóvizet, gyakran elidegenednek munkáltatójuktól és munkatársaiktól; házastársak, akik félnek egymást szembesíteni dolgokkal (melynek mindig szeretetben kellene történnie), eltávolodnak egymástól; keresztyének, akik nem mernek beszélni hitükről, mert félnek az elutasítástól, elvesztegetik azt a felbecsülhetetlen értékű lehetőséget, hogy reményt vigyenek azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Kérdezd meg tehát magadtól: „Mi elől bujkálok ma?” Aztán tegyél valamit annak érdekében, hogy ez megváltozzon!

Holnap a bátorság és az engedelmesség jutalmáról lesz szó, tarts velünk!