Bármi rossz történjék is veled, dicsőítsd Istent azért, ami jó! Pál és Szilász béklyókkal a lábán, korbácsütésektől felsebzett háttal és igazságtalanul megvetett helyzetbe kerülve is „imádkozott, és énekkel magasztalta Istent”. Elhatározták, hogy a körülményeik rosszasága helyett Isten jóságára fognak koncentrálni. Panaszkodhattak volna, de inkább Isten imádata mellett döntöttek, függetlenül a külső körülményektől.

Gyakran ez a legnehezebb és legfontosabb döntés az életben. Olyan ez, mint amikor a „frissítés” gombra kattintunk a számítógépen: helyreállítja az üdvösség miatti örömödet, újrakalibrálja a lelkedet, megújítja az elmédet, valamint erőt ad ahhoz, hogy észrevégy valami jót, amiért dicsérheted Istent, még ha összedőlni látszik is körülötted a világ. Vajon könnyű ezt megtenni? A legkevésbé sem, de éppen az az imádat egyik legnemesebb formája, amikor az akaratoddal dacolva dicséred Istent.

„Vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsidók 13:15) Figyeld meg a „hálaadás áldozata” kifejezést; olyan áldozat ez, amely megindítja Istent, és meghozza az eredményét: „Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek” (ApCsel 16:26). Amikor nem látsz magad előtt kiutat, a dicséret ajtókat nyit előtted. Amikor megbéklyóz a hiány és a korlátozottság, a dicséret letöri a láncaidat. Törj hát utat dicsőítéssel magad előtt!