Egy lelkész így fogalmazott: „A mítosz szerint Midász király annyira szerette az aranyat, hogy azt kérte Dionüszosztól, változzék minden arannyá, amihez csak hozzáér. Először örömmel töltötte el, amikor teljesült a kérése, később azonban, látva, hogy ehetetlenné lesz az étel az érintésétől, a szerettei pedig élettelenné dermednek az ölelésétől – Robert Merton szociológus szavaival élve –, a nem kívánt következmények törvényével kellett szembesülnie.

Midászhoz hasonlóan velünk is megeshet, hogy (...) nem kívánatos következményekkel jár, amit annyira akartunk. Néha azért marad megválaszolatlan egy-egy imádságunk, mert Isten az ő szuverén bölcsességével meg akar kímélni bennünket a nem kívánt következmények okozta fájdalomtól.

Néha olyat enged meg az életünkben, amit erejével meg is akadályozhatna, ami átmenetileg többnyire erős szorongást kelt bennünk, ám egy napon éppoly hálásak leszünk majd neki a megválaszolatlan imákért, mint a megválaszoltakért.”

Jakab így ír: „Nem a tiétek, mert nem kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok” (2–3. v.).

C. S. Lewis ezt mondta: „Ha Isten mindazt a bolond imádságot meghallgatta volna, amit életem során elmondtam, hol lennék most?” A lelkész a következőképpen folytatja: „Sok imádságunk céltévesztett. Jellem helyett kényelemért imádkozunk. Könnyű kimenekedést kérünk, nem pedig erőt a nehézség elviseléséhez. (...)

Számos imakérésünk rövidre zárná az életünkben Isten terveit és céljait, ha teljesülne. Talán nem azt kellene kérnünk Istentől, hogy vigyen ki bennünket a nehézségekből, hanem inkább azt, hogy mi vihessünk magunkkal belőlük valamit.”