Ha növekedni akarsz a hitben, és közelről meg akarod ismerni Jézust, óhatatlanul át kell menned vele viharokon. A tanítványok akkor értették meg ezt, amikor Jézus így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!” Ezután így olvassuk: „Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni” (37. v.).

Végül happy enddel zárul a történet: Jézus lecsendesíti a vihart, a tanítványok pedig álmélkodva kérdezik: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” (41. v.).

Vannak olyan sorsfordító igazságok Jézus tanításaiban, neki magának pedig olyan jellemvonásai, amelyeket sosem fogsz megérteni, amíg át nem éltél vele egy vihart.

Amikor jönnek a viharok, néha azt hisszük, azért sújtanak le ránk, mert valami rosszat tettünk, vagy nem járunk Isten akaratában. A tanítványok nem az engedetlenségük, hanem az engedelmességük miatt kerültek viharba. Nem valami rosszat tettek, hanem valami jót.

Értsd meg: még ha teljes szívedből szereted is Jézust, akkor is találkozni fogsz viharokkal. Amint azt a tanítványok is tapasztalhatták: akkor is jöhet vihar, amikor a legközelebb vagy Jézushoz. Ő nem azt ígéri, hogy nem csap le a vihar a csónakodra, hanem hogy nem fogja elsüllyeszteni. Nem csendes vizeket ígér, hanem biztonságos partraszállást.

Hogyan nézel szembe az élet viharaival: félelemmel vagy hittel? És miben különbözik a kettő? A félelem a viharra koncentrál, a hit azonban a Megmentőre.

Bármily meglepően hangzik is, szükségünk van viharokra. Jézus azért engedi meg őket az életünkben, hogy

1. elgondolkodjunk ígéretein,
2. megőrizzük a nyugalmunkat jelenlétében, és
3. bízzunk az ő hatalmában.