Egy lelkész így ír az élet viharairól: „Hazaérsz a munkából és egy cetli fogad a konyhaasztalon ezzel a szöveggel: Véget akarok vetni a házasságunknak. Elsötétül feletted az ég. Rutinvizsgálatra mész az orvoshoz, de amikor megjön a laboreredmény, kiderül, hogy rákos vagy. Süvölteni kezd körülötted a szél. Békességben fekszel le, de hajnali háromkor telefoncsörgésre ébredsz; közlik veled, hogy édesapád szívrohamot kapott. Már-már elsüllyed veled a hajó. Az élet viharaiban egyetlen dolog kiszámítható: a kiszámíthatatlanság. Akkor csapnak le, amikor a legkevésbé számítanál rájuk.”

„Menjünk át a túlsó partra!” – mondta Jézus a tanítványainak (35. v.). Rá kellett volna jönniük, hogy amikor Jézus a csónak fedélzetére lépett, akkor az elsüllyeszthetetlenné vált. Szavaiban benne volt a biztos partot érés ígérete. Különbség van azonban aközött, hogy csak meghalljuk vagy el is hisszük az ígéretet. Sajnos gyakran nem hisszük el, hogy Jézus valóban véghezviszi, amit ígért nekünk.

A lelkész így bátorít bennünket: „Azokban a pillanatokban emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy ha be is borul az ég, ha süvíteni is kezd a szél, és ha magasra is csapnak körülöttünk a hullámok, Jézus soha nem szegi meg az ígéreteit. [...] Azt akarja, hogy sose feledd: nem kell félned, ha ő közel van. [...] Ő akar életed hajójának a Kapitánya lenni. Te talán nem mindig vagy tudatában, de ő mindig ugyanúgy veled van. A tanítványok valójában abban a csónakban voltak a lehető legnagyobb biztonságban. A biztonság ugyanis nem a problémamentességet jelenti, hanem Jézus jelenlétét.”