Akit Isten indít, annak valahonnan valahová el kell jutnia. Abrám városa, Ur, a korának egyig legjelentősebb központja volt. A Földközi-tenger térségéből az ókori Mezopotámiába tartó kereskedők mind itt utaztak keresztül értékes portékáikkal, így Ur rendkívül gazdag kereskedelmi, oktatási és technológiai központtá fejlődött. Az egyik író szerint „a civilizáció kezdetét jelző első írott törvénykönyv is Urban készült”. Épp ezért nehéz szívvel hagyhatta ott bárki is ezt a várost – különösen azért, hogy Kánaánba költözzön.

Kánaán a műveletlenség, kifinomulatlanság és fejletlenség megtestesítője volt. Senkinek sem jutott volna eszébe odaköltözni, aki megengedhette magának, hogy a civilizáció pezsgő központjában, Urban éljen.

Íme a lényeg: ha egészen más útra hív Isten, mint ami nyilvánvalónak tűnne számodra, rá kell bíznod a jövődet. Ám ha hajlandó vagy elindulni, meglátod majd, hogy olyan áldásokat tartogat számodra, amelyekről nem is álmodtál. Abrámnak ezt mondta: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (2–3. v.).

Isten mindig nagyobb jutalomban részesít, mint amekkora áldozatot kér. Arra indít, hogy menj, de te inkább maradnál? Vagy azt mondja, hogy maradj, de te menni szeretnél? A lényeg a következő: ha engedelmeskedsz neki, garantáltan soha nem fogod megbánni!