Egy szerző így ír: „Az az egyik stratégiám, hogy elegendő időt különítek el egy-egy feladatra, így nem azon jár az eszem, hogy mi is a következő teendőm. Úgy tapasztaltam, akkor a legjobb másokkal lenni, amikor több időt tudok rájuk szánni néhány percnél – így nem frusztrálja őket sem a megosztott figyelmem, sem a feszes időbeosztásom.” Ha folyton csak rabolod a szeretteid idejét, eljöhet a nap, amikor nem akarnak többé időt szakítani rád.

Kérdezd meg magadtól: „Értékesebb-e számomra ez az ember annál a tervnél, projektnél, problémánál vagy sürgős teendőnél, amellyel épp foglalkozom?” Tanuld meg élvezni a pillanatot, és szentelj figyelmet annak, akivel éppen megosztod! Tégy fel nyitott kérdéseket, amelyek bővebb válaszadásra ösztönzik őket! Hallgass figyelmesen, és kérdezz tovább! Hadd érezzék, hogy kapcsolódsz hozzájuk és érdekel, mit felelnek.

Persze néhány pillanat erejéig el-elkalandozhatnak a jövőbe a gondolataid, de azonnal tereld vissza őket a jelenbe, és ne aggódj az elkövetkezők miatt! Ezekkel később is foglalkozhatsz. Koncentrálj, koncentrálj, koncentrálj! Ha megszokod, nagy örömödet leled benne.

„Tudatosan akartam élni…, hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem is éltem!” – fogalmazott a költő. Hogy ez veled biztosan ne fordulhasson elő, fogadd meg Salamon szavait: „Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában” (Prédikátor 3:13 SZIT). Ha kevesebbel kell beérned azért, hogy többet „lelhesd kedved” azokban, akiket szeretsz, tégy így! Soha nem fogod megbánni!