Mi gátol abban, hogy rendszeresen csendességet tarts? Talán az, hogy kötelességnek érzed, mintha csak egy újabb tétel lenne a teendőid végtelen listáján. Ezért ezt gondolod: „Talán majd később, amikor nem lesz szüntelen rohanás az életem.” Meg kell szabadulnunk azoktól a mítoszoktól és lehetetlen elvárásoktól, amelyekkel az ellenség próbál megakadályozni abban, hogy megtapasztaljuk, mekkora öröm ismerni Jézust és ismertnek lenni előtte.

Dávid ezt írta: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában, és éneket zengek az Úrnak… Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé, szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram!” (Zsoltárok 27:4–8).

Amikor Dávid leírta ezeket a szavakat, nem volt még semmiféle temploma vagy háza az Úrnak. Akkor hát mire gondolhatott? Arra, hogy imádságban találkozhatsz Istennel; hogy bárhol és bármikor keresheted az Urat, gyönyörködhetsz benne, elmélkedhetsz róla, és beszélgethetsz vele.

A „rejtekhely” kifejezéssel arra utal, hogy bármikor visszavonulhatsz az emberek, a nyomasztó terhek, a problémák elől, és új erőt kapatsz az Úrtól, miközben a szíved és elméd közösségben van vele. Ez pedig bárhol és bármikor megtörténhet.