Jézus egyszerre volt Isten és ember. Mivel inkább Isten Fiaként tekintünk rá, mintsem Emberfiaként, könnyen elkerülheti a figyelmünket, hogy mi mindent tanulhatunk abból, amit emberként átélt.

Amikor csodálatos módon jóllakatta az ötezer embert, látható volt, hogy isteni hatalommal és kiváltságokkal bír (ld. Máté 14:13–21). Ám ezt követően az emberi mivolta nyilvánult meg számunkra is példaértékű módon: miután elbocsátotta a sokaságot és a tanítványokat is elküldte, visszavonult egy félreeső helyre a hegyoldalon, hogy kettesben lehessen Istennel. Egy ilyen csoda után a legtöbben ünnepelnénk Jézus helyében, a szemtanúk helyében pedig nem értenénk, miért is küld el Jézus.

Ő azonban tudta, hogy ereje nem a sokaságtól, hanem Atyjától származik, ezért talált módot és időt arra, hogy egyedül maradjon vele. Jézus és az Atya kapcsolata megmutatja, hogy milyen közösségre hív minket is Isten. Három dologgal jellemezhető ez a kapcsolat:

1. Közelség. „Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz.” (János 5:20)
2. Ráutaltság. „A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.” (János 5:19)
3. Engedelmesség. „Én önmagamtól nem tehetek semmit… nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 5:30)

Neked mi mindent kell „elbocsátanod” ahhoz, hogy ilyen kapcsolatod lehessen az Úrral?