Lukács ezt írja: „Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt” (1. v.). Jézus a feje tetejére állította a farizeusok egyik legtöbbre becsült vallási hagyományát, amikor ezt mondta: „Ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor” (13–14. v.).

Ha bármiféle hiba volt valamiben, azt a farizeusok alkalmatlannak találták arra, hogy Isten tökéletes szentségét tükrözze, így aztán semmilyen hitvány dolgot nem engedtek be a templom területére. Mivel pedig szerintük a rómaiak megszentségtelenítették a templomot, a saját otthonaikat afféle házi szentélynek tekintették, és ott tiszteleték Istent.

Amikor Jézus azt mondta az őt vendégül látó, közismert farizeusnak, hogy szánt szándékkal eldeformálódott testű, fogyatékkal élő embereket hívjon be a házi szentélyébe, az felért egy arculcsapással, hiszen ezzel arra utasította, hogy számára taszító hibákkal rendelkező embereket vegyen fel a vendéglistájára.

Jézus könyörületessége abból fakadt, hogy mindenkit szeretett, és fájt neki, ha bárkit is leértékeltek. A Szentírásban azt látjuk, hogy soha nem a másik érdemei miatt indult könyörületre, hanem a szükségei miatt.

Azt ígérte, hogy áldott leszel ebben az életben és jutalmat kapsz a következőben, ha kedvességet és könyörületet tanúsítasz azok iránt, akiknek „nincs miből viszonozniuk”. Emlékezz erre, amikor kísértést érzel, hogy figyelmen kívül hagyj valakit csak azért, mert számodra zavaró problémával küzd!