Pál a 2Korinthus 11-ben négy példát is ad arra, hogy milyen mesteri hamisító a Sátán.

Először is, hamis megváltóként lép fel: „Mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.” Ezért aztán vannak olyan szekták, amelyek ugyan Jézusról prédikálnak, de nem a keresztyénség Krisztusát hirdetik.

Másodszor, hamis szolgákat állít elő: „Mert az ilyenek álapostolok, szélhámosok, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat (…) Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz” (13, 15. v.).

Harmadszor, hamis szenteket is előhoz a Sátán. Pál azt mondja ezekről a hamis testvérekről, hogy kívülről olyanok, mintha a testvéreid lennének, de titokban, belül az ellenségeid (ld. Galata 2:4).

Továbbá hamis megváltást is kínál: „De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen!” (Galata 1:8).

Nem arról van szó, hogy a keresztyének az ördög gyermekeinek tettetnék magukat, hanem inkább arról, hogy a hitetlenek gyakran igaznak tűnnek. Isten azonban világosan meg tudja különböztetni a bűnöst a szenttől, és mindkettővel találkozni fogsz a gyülekezetben éppúgy, mint azon kívül. Jézus sohasem állította, hogy az egyház tökéletes volna – és nekünk sem szabad így tennünk. Ezeknek az igazságoknak az ismerete ne tegyen önigazulttá és ítélkezővé, hanem inkább Isten kegyelmének és irgalmának „mentőseivé”, és vezessen a Krisztus iránti teljesebb elköteleződésre!