Az érzelmeknek van egy árnyalata, amit „érzéseknek” hívunk, az érzések pedig hatalmas erővel bírnak. Többnyire tudatában vagyunk annak, hogy hogyan érezzük magunkat. Sokszor az érzéseinktől vezérelve hozunk döntéseket. Kapcsolatok épülnek érzésekre vagy éppen sérülnek miattuk. Éva amiatt vált engedetlenné, hogy valamit jónak, csábítónak és kívánatosnak érzett. Nem mondja a Biblia, hogy éhes lett volna – különben bármelyik más fáról ehetett volna az Édenkertben. Az első asszony érzelmi drámája nyitott ajtót a ma bennünk dúló érzelmi viharoknak is – vagyis ez a génjeinkbe van írva.

Ösztönös késztetésünk, hogy érzelmi kielégülésre törekedjünk, legyen szó haragról, fájdalomról vagy szeretetről. Pedig ha nem tudunk uralkodni magunkon, ide-oda fogunk hánykódni az érzelmek hullámain. Ha újjászületett keresztyénként az érzelmeink eddig érintetlenül maradtak, akkor Istennek véghez kell még vinnie bennünk az „átalakulás” munkáját (ld. Róma 12:1–2 SZIT). Meg kell újulniuk az érzelmeinknek, hogy a gyűlölet helyébe szeretet, az átok helyébe áldás, a neheztelés helyébe megbocsátás, a harag helyébe békesség, a csüggedés helyébe dicsőítés lépjen.

Amikor Isten Igéje és Szentlelke átformál bennünket, kiszabadulunk az érzelmeink gerjesztette viharokból. Az érzelemvezérelt ember folyton csak jól akarja érezni magát, ám Éva példája arra tanít, hogy ez a mentalitás nagyon rossz tanácsadó és bajba sodor. A Szentlélek kell, hogy motiváljon minket, ő pedig nem pusztán jó érzéseket akar kelteni bennünk, hanem az a célja, hogy engedelmesekké legyünk. Az engedelmesség mindig felülmúlja az érzelmeket és olyan megelégedést szerez, amilyenre az érzelmek sohasem képesek.