Amikor Isten lelki ajándékot ad nekünk, nem veszi azt vissza. „Mert Isten ajándékai és az ő elhívása visszavonhatatlanok.” Ne tegyünk hát így mi sem! Pál ezt írja: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát” (Galata 6:1–3).

A Biblia elmondja, mitévők legyünk, ha tévútra tér egy testvérünk Krisztusban: szeretettel szembesítsük a bűnével, finoman igazítsuk helyre, tanácsoljuk őt és „fedezzük el” a bűnét. „A szeretet sok bűnt elfedez” (1Péter 4:8) – mondja a Biblia. Az „elfedezés” azonban nem egyenlő az „elkendőzéssel”, hanem a helyreállás, a gyógyulás lehetőségének biztosítását jelenti.

Vajon ez kényelmetlenséggel jár? Kétségkívül, különösen ha az illető megbántott másokat és kellemetlen helyzetbe hozta Isten családját. De éppen ez a lényeg: ő akkor is a lelki családunk tagja! A világ árgus szemekkel figyeli, hogy miként kezeljük az ilyen helyzeteket. Ha kivetjük magunk közül azokat, akik elbotlottak, ugyan miért fordulna hozzánk segítségért a világ?

Jézus egyszer úgy gyógyított meg egy vakot, hogy sárral kente be a szemét, és azt mondta neki, hogy menjen és mossa le a Siloám tavában. Nem tudjuk, milyen messze volt az a tó, de szüksége volt valakire, aki kézen fogta és elvezette oda. Pontosan erre kaptunk elhívást mi is.