Az izráeliták többszázévnyi szolgaság után épp az ígéret földjének birtokba vételére készültek. Ugyanaz a veszély fenyegette őket, ami mindannyiunkat: amíg szűkösek a lehetőségeink, világosan látjuk, mennyire Istenre vagyunk utalva, ám amint bőség vesz körül bennünket, könnyen elfeledkezünk Istenről, aki minden áldás forrása.

Figyeld meg, mit mondott Dávid, amikor Isten népe nagylelkűen adakozott a templom felépítésére: „Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! (…) Urunk, Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked… templomot építsünk… a tied!” (1Krónikák 29:14,16). Ez az imádság maradandó nyomot hagyott Dávid fiában, Salamonban is, aki később így írt: „Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka” (Prédikátor 5:18).

Talán ezt mondod: „Sokat dolgoztam azért, hogy eljussak a karrierem csúcsára”, vagy „Sokat tettem a vállalkozásom felépítéséért.” Ki adott hozzá erőt? Ki adott hozzá tehetséget? És a szükséges stratégiát, kapcsolatokat és forrásokat? Ha azt hiszed, hogy te magad, olvasd el, írd le és vésd a szívedbe ezt az igét: „Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézsaiás 48:17).